Török György – A Free Horse Style megalkotója, Szent György Major
Mi a FreeHorseStyle-nál álmokat valósítunk meg. Legnagyobb vágyunk, hogy a lovak és lovasok szabadon, boldogan élhessenek ezen a Földön, hogy a köztük lévő kapcsolat ne a meg nem értésen és a nehézségeken, hanem a partnerségen és a bizalmon alapuljon.
Működésünket pedig meg kell ismertetünk az emberekkel, és ehhez nagy segítséget nyújtanak a rólunk szóló képek. Buruncz Anikó nagyszerű módon képes elkapni azokat a pillanatokat, amelyek kifejezik a tevékenységünk legjavát. Képei egyaránt közvetítik mondanivalónk lényegét, és hirdetik a technikai professzionalizmust. Hozzáértő munkássága kapocs, amellyel csodálatosan képes közvetíteni.
Egy kicsit művészek vagyunk mi is, hiszen a lovakkal való munka során ki tudjuk fejezni magunkat, megmutatni a világnak a vágyainkat, a belső motivációinkat, és az ezekről a mozzanatokról készült képek pedig még inkább művészi értékűek.Örülünk, hogy a Anikóval részt vehettünk közös munkán, bárkinek csak ajánlani tudom.
[FAGP id=3019] Török György, Szent György Major
www.torokgyorgy.hu
Lovas Nemzet, Lovas Nemzet Junior főszerkesztő
A ló, mint inspiráció – fotó és grafika lelke. Tehetség és tudás. Szépség és szenvedély. Időtlenség az idő fogságában. Művészet a lovakról, a lovakért.
[FAGP id=3021]
Király Éva, Lovas Nemzet, Lovas Nemzet Junior főszerkesztő
www.lovasnemzet.hu
A Magyar Lovas Szövetség nevében.
Lázár Vilmos – Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Világbajnok fogathajtóBarkóczi József Képzőművész művészetében a lovak ábrázolása már több mint egy évtizede elsődleges szerepet tölt be. A jelentősebb hazai lovas rendezvények rendszeres kiállítója, ahol is elnyerte a közönség és a lovas világ elismerését. Makacs elszántsággal halad előre a lovas ábrázolás rögös útján.
Jellemző rá a lovak iránti tisztelet, a rajzaiban megmutatkozó precizitás, művészi, de mégis valósághű ábrázolás.
A Magyarországon tenyésztett lófajták egy-egy kiemelt példányának grafikai sorozatban történő megörökítése fontos adatokkal bővíthetné a Magyar Lovas Szövetség archív anyagát is, s valóban hiánypótló dokumentáció lehetne az utókor számára is.
Lázár Vilmos, Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Világbajnok fogathajtó
[RFG_gallery id=’28’]
www.lazarlovaspark.hu