LOVAK, GYEREKEK ÉS EGYÉB CSODÁK…

Kiállítás beszámoló
Helyszín: Kós Károly Általános Művelődési Központ – Budakalász Faluház

Egy értéktévesztett világban, ahol a hangos, a durva, a rút egyre nagyobb teret nyer és kiszorítja mindazt, ami szép és érték – kiállítást rendezni megszállottságra vall. Ezúton is köszönet mindazoknak, akik eljöttek a megnyitóra, nem létező szabadidejükből áldoztak ránk és így lehetővé tették, hogy átérezzük: adni jó! 2010. november 12-én egy rendhagyó kiállítás nyílt a budakalászi Kós Károly Művelődési Központ – Faluházban „Lovak, gyermekek és egyéb csodák” címmel. Ez a tárlat egy kiállítás sorozat első állomása, amit kitűnő munkatársammal, Buruncz Anikóval gondoltunk ki. Mitől rendhagyó? Mitől más? Mert családbarát témájában, elrendezésében egyaránt.„LOVAK”: Témaként a természet csodálatos ajándékát, a lovat választottuk, mert az „elgagyisodott” világunkban ez a fantasztikus lény biztos jelzőbója. Ahol a ló, ott a szépség, a jellem, a harmónia megérinthető, a kölcsönös tisztelet, egymás megbecsülése kötelező.

„GYERMEKEK”: Heti két alkalommal Visegrádon egy ökoiskolában rajzot tanítok. A Dunakanyar Erdei Általános Iskola az Apátkúti-patak festői szépségű völgyében található. Az égerfákkal szegélyezett patak, a közeli erdő jó idő esetén ideális szabadtéri műtermet biztosít a számunkra. Kérésemre a tanítványaim lelkesen vállalkoztak a közös szereplésre, hiszen a ló a gyerekek körében a legkedveltebb állat. ÁLLAT? Vagy valami más?… A gyerekekkel közösen kiállítani veszélyes, mert fantáziájuk verhetetlen. De ha már lúd, akkor legyen kövér alapon, kiállítókként meghívtam a budakalászi óvodásokat is.

„EGYÉB CSODÁK”: A tanítás során számomra a legfontosabb, hogy a gyermekkorban még ösztönösen meglévő szépérzéket, teremtő képességet átmentsem a felnőttkor számára. Az egyéb csodák címszó alatt ennek az eredménye látható. Munkánk során előszeretettel használunk természetbarát, illetve természet közeli anyagokat, például papír, fa, termések, termények, kő, stb. Nekünk csak le kellett hajolni, hiszen mindez a lábunk előtt hevert. Festettünk kartonra, patakból kiszedett kőre, fára. Így született meg a kőbéka és a kőgyík. Legkedveltebb alapanyaggá a patakparton bőségesen található uszadék-fa vált. Egy kis humor, kreativitás, szépérzék hozzáadásával átváltoztak madárrá, krokodillá, csodafává, sőt megszületett a „híres” pilisi pataki bálna is.

A kiállítás rendezésénél figyelembe vettük a korosztályonként változó szemmagasságot is. Nekünk, „nagyoknak” természetesen fejet kellett hajtanunk az óvodások remekművei előtt, hiszen az ő munkáik legalulra kerültek, a láthatóság érdekében saját horizontjuknak megfelelően. Ez a kiállítás egy időutazás, ahol is az ábrázolás fejlődését nyomon követhetjük, a firkarajztól a klasszikus értelemben vett ló ábrázolásáig. A 3 éves gyermek rajzát nézve mi, az okos, sokat tapasztalt felnőttek csak egy firkagomolyagot látunk, három- jó esetben négy pálcikával, némi lófarok imitációval. A gyermek azonban, ki nyomot hagyott a papíron, megismerve az ábrázolás – egy új nyelv – örömét, lovacskát, paripát, táltost lát, hiszen még nem veszítette el a belelátó-, álmodó képességét. A kiállító teremben nagy örömünkre nem hiába helyeztünk el rajzolásra alkalmas eszközöket. Már a megnyitón is sok remekmű született.

Van egy hajó, amire az van írva, hogy EURÓPAI KULTÚRA, erre már több ezer éve hordjuk az értékeket, kincseket, csodákat. Ez a hajó léket kapott, nem egyet, sok ezret. Kisebb- nagyobb lékek éktelenítik a testét. Úgy gondolom, hogyha kiállításunkkal csak egy gyufaszálnyi rést betömhettünk, nem hiába dolgoztunk. Talán nem hiába adtuk két kezünk munkájához a szívünket és egy kicsit a lelkünket is.

Barkóczi József

[FAGP id=3153]